Kitörési pont lehet hazánknak az 5G technológia, amely a gazdaság- és iparfejlesztés új dimenzióit nyitja meg - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Budapesten, a Magyarországi 5G koalíció megalakulása alkalmából tartott szimpóziumon. Hangsúlyozta, hogy az ötödik generációs technológia bevezetése terén Magyarország nemzetközi viszonylatban is sikeres, a helyzeti előny megőrzéséhez azonban szükség van arra, hogy a következő technológiai ugrásra is a lehető leghamarabb reagálni kell.

Az 5G-koalíció csaknem félszáz kormányzati, közigazgatási és iparági szereplő, kamara, egyetem, kutatóintézet, szakmai és társadalmi szervezet részvételével az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését és magyarországi bevezetését támogatja.
Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja hangsúlyozta, hogy az 5G technológia által kínált adatátviteli sebesség és a lényegében késleltetés mentes kapcsolat nem pusztán mennyiségi ugrás. Kiemelte, hogy a 4G-nél lényegesen jobb műszaki paramétereknek köszönhetően az alkalmazás lehetőségei rendkívül szélesek, többek között az okos otthonokban és városokban, az orvosi alkalmazásokban, a digitális felsőoktatásban, az intelligens közlekedési rendszerekben és a bankszektorban.
Varga István, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának dékánja szerint a közlekedés okozta környezeti terhelés mérséklését ki lehet kényszeríteni nem műszaki eszközökkel is - például a forgalom korlátozásával -, de a közlekedési igények valószínűleg növekedni fognak, ezért szükség lesz a közlekedési infrastruktúra lehető legjobb kihasználására képes intelligens rendszerekre. Hozzátette: a közlekedésirányításnál kulcsfontosságú lesz, hogy a járművek láthatóvá válnak a rendszer számára.
Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke kiemelte azoknak a szoftvereknek jelentőségét, amelyek az 5G-t a hétköznapi felhasználók számára láthatóvá és használhatóvá teszik. Az államnak támogatnia kell a fejlesztéseket, hogy Magyarország versenyképes maradjon az 5G-t alkalmazó termékek piacán - tette hozzá.
Kőrösi Gábor, a Telenor szabályozási és kormányzati kapcsolatok igazgatója hangsúlyozta, hogy pusztán piaci alapon, kormányzati támogatás és az egyetemek kutatói kapacitása nélkül nem valósulhatna meg az 5G kihasználása. Hozzátette, a szolgáltatók részéről óriási beruházásokra lesz szükség 2018-19-ben, az anyacégek pedig annak függvényében fogják ezt finanszírozni, hogy mennyire befektetőbarát a magyarországi környezet.
Király István, a Vodafone vezérigazgató-helyettese szerint az 5G jelentősen átalakítja a gépek közötti kommunikációt, a "csendes ipari forradalom" már most is zajlik. Hozzátette, hogy rengeteg hétköznapi felhasználási eszközben rejlik mobilkommunikációs lehetőség, a jövő autóiban pedig több száz szenzor is lehet majd, a végpontok által generált adatmennyiség ezért várhatóan ugrásszerűen növekszik a következő években. Kiemelte azt is, hogy a 2G-től a 4G-ig még az ipar szereplői vitték előre a fejlődést, az 5G-t viszont már a társadalmi igény húzza magával.

Forrás: MTI