Eltelt egy négy éves kamarai ciklus. Az elvégzett munkát rövid összefoglaló kértünk Gaál Józseftől a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.

A négy évvel ezelőtti kiadványunk beköszöntőjében azt írtam, hogy az elmúlt ciklus a gazdasági válság időszakával esett egybe. A 2012-16 -os évekről az ellenkező mondható el. Ez a fejlődés korszaka volt. A kamarai javaslatoknak is meghatározó szerepe volt abban, hogy az ország kiegyensúlyozott fejlődési pályára állt, a GDP átlag felett növekszik, az államadósság csökken. Ezzel párhuzamosan az infláció és a banki kamatok pedig történelmi mélypontra esett.

- mondta Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi  és Iparkamara elnöke, aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának az alelnöke is.
Egyes reformok a kamara kezdeményezésére és támogatásával indultak el. Nagy eredmény, hogy működik a teljes körű kamarai regisztráció. Ez és az építőipari regisztráció segítette elindítani a szakmai tisztulást az építőiparban. A kamara mellett működő Teljesítést Igazoló Szakértő Szervezet tevékenységének köszönhetően a lánctartozás csökkent.

 

A kamara a munkaerő pótlás érdekében szorgalmazta a gyakorlatorientált képzés bevezetését Magyarországon. Bács-Kiskunban például minden évben több mint háromezer diák duális képzés keretében sajátítja a szakma fogásait. Egy uniós támogatású országos kamarai projekt keretében több száz mestert képeztünk ki Bács-Kiskunban, akik tevékenyen részt vesznek a duális képzés szélesítésében.
 
A kamara a gazdaság fehérítése érdekében támogatta az elektronikus pénztárgépek, az EKAER rendszer bevezetését és a közbeszerzési jogszabályok módosítását. Ennek eredményeként nőtt az állami adóbevétel idehaza, melynek következtében több jövedelem maradt például a gyermekes családoknál.
Reméljük, hogy a vállalkozások adóterhei csökkennek. A kamara javasolja a kormánynak a bérek nettó módon való emelését és a fajlagos adóteher csökkentését.

A kamara a helyi kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetbe hozása érdekében több változást bevezetését szorgalmazta. Ennek érdekében beszállítói programot szervezett. A kamara résztulajdonában lévő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. az export piacok felkutatását, áruk elhelyezését segíti elő Európán kívül.

A kamara a patrióta gazdaságstratégia megvalósítása érdekében az iparosítás korábban sikeres területeinek a felélesztését is támogatja. Kormányprogram szintre emelkedett végre hazai  autóbuszgyártás. Az innovatív vállalkozásoké a jövő, egyik legnagyobb eredmény, hogy elkészült 40 év szünet után a legendás Dutra traktorok utódjának szánt jánoshalmi Renner traktor.

A kamara szakmai háttér munkájának is köszönhető, hogy a gazdasági egyensúly helyreállt,
A Bács- Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara négy év alatt közel 500 rendezvényt tartott 10 ezer résztvevővel. A programok kétharmada térítésmentes volt. Napi aktuális kérdésekről szóltak az előadások. Felélesztettük a Kiváló Bácskai Termék projektet, mely Európa egyik "éléskamrájára," a Bácskára hívta fel a hazai élelmiszer vásárlók figyelmét. A kamara GINOP támogatással elindította a „Vállalkozz digitálisan” térítésmentes informatikai tanácsadási projektjét, melynek keretében több száz kis – és középvállalkozást látnak el a szakértők információval. Nagyon eredményesek voltak 2016-ban a szakmunkás diákok a Szakmasztár  Fesztiválon.  Felülmúlva minden korábbi eredményt 8 dobogós helyezést értek el.


A cél, hogy megyénk gazdasága, innovatív, dinamikus, versenyképes kis-, közép- és nagyvállalatokban bővelkedjen. Sok teendőnk van még. 

- mondta végül Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

 

 


Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2