A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöksége - együttműködve a régió három kereskedelmi és iparkamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye kereskedelmi és iparkamarái), illetve a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesülettel - 2017. évben is pályázatot hirdet a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.

Pályázni lehet bármely (a) új, (b) saját feltalálói tevékenységen alapuló, (c) iparilag alkalmazható és (d) piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel.
A fent nevezett szervezetek képviselőiből álló szakmai kuratórium innovációs díjjal jutalmazza a három megye területéről a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz 2017. október 2-ig beérkezett pályamunkákat. Az eredmények kihirdetésére, a díjazott pályamunkák szakmai bemutatására 2017 novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) kerül sor.
A kuratórium döntéseinek előkészítését a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. szakmai tanácsaival segíti.
A pályázattal kapcsolatos információk az MTA SZAB honlapján megtalálhatók.

Rendezvénynaptár

Augusztus 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Kamarai Videók

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók