Magyar-Olasz Gazdasági Konferencia - 2023.10.11.

A munka világa – ünnepélyes díjátadó és tárlatnyitó

„Egy fénykép azért lesz díjazott, mert megmozgatja a szerkesztők képzeletét, és akkor telik meg élettel, amikor a közönség elé kerül.”
(Robert Capa)

A pillanat varázsának ünnepén ezzel az idézettel köszöntötte Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára a megjelenteket. A köztestület XIV. alkalommal hirdette meg „A munka világa” országos fotópályázatot. Ahogyan elhangzott: a fotópályázat célja a kezdetektől az országban tevékenykedő kereskedők, ipari vállalkozások, szolgáltatók, kézművesek tevékenységének, termékeinek művészi módon való megjelenítése. Ez magába foglalja a cégek mindennapi életének, az ott zajló munkafolyamatoknak a bemutatását. A kamara célja ráirányítani a figyelmet a vállalkozások értékteremtő, munkaadói tevékenységére.

Magyar-Olasz Gazdasági Konferencia a monetáris gazdasági rendszerről

A magyarországi BelleArti Egyesület, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány - Hungarikum Liget a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karával, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen magyar-olasz gazdasági konferenciát szervezett Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben, október 11-én.

Az esemény előadói nemzetközileg elismert közgazdászok voltak, akik a két ország jelenlegi monetáris gazdasági rendszerét és aktuális fejleményeit ismertették, megvizsgálva annak pozitív és negatív aspektusait, valamint olyan megoldásokat, módosításokat és új rendszerek ötleteit vetették fel, amelyek kedvezhetnek ezen államok gazdasági fejlődésének egy jobban működő, a kormányok és a családok számára még előnyösebb gazdaság kialakításának céljából.

A jelentős érdeklődés mellett lezajlott konferencia a lakosság számára is egyedi és kiváló lehetőséget kínált arra, hogy betekintést nyerjenek olyan közgazdasági témákba, amelyekről sokan nem rendelkeznek teljeskörű ismerettel.

A hazai, bácskai terméknek nincs párja – sikeres volt az idei Bácskai Nap

A Bácskai Nap rendezvényt immár 11. alkalommal szervezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A bácskai termékek kiállítása idén rendkívül sok érdeklődőt vonzott Baján a Bácskai Kultúrpalotába szeptember utolsó napján.

Györökné Mészáros Eszter, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara bajai képviseletvezetője, a főszervező örömmel számolt be arról, hogy a rendezvényen a kiállítók között több új vállalkozás is volt, de szép számban jöttek olyan régi résztvevők, akik újabb termékekkel is beneveztek a bácskai termékeket bemutató eseményre. Megnyitóbeszédében az esemény létjogosultságát hangsúlyozta.

EPR bevallás, adatszolgáltatás, adminisztráció

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2