Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb halasi csipketerítőjével készültek el a napokban a kiskunhalasi csipkevarrók. A magánmegrendelésre varrt Julianna-terítőt két hónapig kontúrozták, majd 3600 munkaórában varrta meg Végső Károlyné.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb munkájával készültek el a napokban a kiskunhalasi csipkevarrók. A gazdag mintájú, a rokokó csipkék legjobb hagyományait folytató, virágzó kertre hasonlító terítő Julianna holland trónörökösről kapta a nevét, miután az első példányt 1937-ben a Magyar Nemzeti Szövetség neki ajándékozta házasságkötése alkalmából. A most elkészült csipketerítő egy magángyűjtő megrendelésére készült, a megrendelő nem kívánja felfedni a kilétét. Annyi tudható csak róla, hogy korábban is rendelt kisebb-nagyobb munkákat a halasi Csipkeháztól. A terítő mérete 83×56 cm, az értéke pedig mintegy 2,5 millió forint.

A Stepanek Ernő tervezte csipketerítőt Bakony Attiláné és Csapi Benőné kontúrozták két hónapon keresztül, csak ezután kezdhette el azt varrni Végső Károlyné. Másfél évig készült, összesen 3600 munkaórában.
– A terítő megvarrásának előkészülete is hónapokat vett igénybe, az eredeti mintáról egy nagyobb méretű speciális papírra másolatot kellett készíteni, amit aztán digitalizáltak is, csak ezután kezdődhetett el a kontúrozás folyamata, majd a csipketerítő tényleges varrása – mondta el Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója. Hozzátette: az utóbbi években ilyen nagy volumenű megrendelése nem volt a Csipkeháznak.

A terítővel napi 10–12 órát dolgozott Végső Károlyné csipkevarró, aki elárulta, hogy a másfél év alatt bizony többször félrerakta a terítőt, mert nemcsak a fokozott koncentrációra volt szükség az elkészítéséhez, de fizikailag is nagyon megterhelő volt a varrás.
– Borzongató érzés volt, amikor annyi munkaóra után végre lehúzhattam a papírról, csodálatos érzés volt végre elkészülni vele – nyilatkozta a csipkevarró asszony, aki már korábban is készített egy 3 ezer munkaórás csipketerítőt. A most elkészült Julianna-terítő csak az év végén kerül a megrendelőhöz, addig még több helyen bemutatják. Előbb Pakson, majd Budapesten, a Hagyományok Házában láthatja a közönség.

 

Sok ismert személy kapott csipkét

Az elmúlt száz évben sok ismert személy kapott ajándékba halasi csipkét. Köztük IV. Károly magyar király és felesége (1916.), Horthy Miklós kormányzó (1926.), Gömbös Gyula miniszterelnök felesége (1936.), Julianna, holland trónörökös (1937.), Umberto, olasz trónörökös (1937), Hitler (1938.), Sztálin (1950.) Rákosi Mátyás (1952.), II. János Pál pápa (1996.). Ferenc pápa, megválasztásának 3. évfordulója alkalmából 2016. március ­12-én, Rómában személyesen vette át Kiskunhalas város ajándékaként a tövises, a galambos, a kelyhes és a virágos motívumú kereszt alakú csipkéket, illetve Kardos Zsuzsanna csipkevarró ajándékaként a Hírhozó elnevezésű, angyal motívumú ­halasi csipkét.

Készítési technika és alapanyag

A halasi csipke jellegzetessége, hogy kézzel varrott. Az erőteljes mintarajz vonalán vezetik végig az alapszálat, amelyet huroköltésekkel fognak le. A mintarajz szállal történő befedése után különböző öltéstechnikákkal bestoppolják a kimaradt részeket, amelyek így plasztikusan kiadják a tervezett alakot. A halasi Csipkeházban mintegy nyolcvan féle úgynevezett „stoppoló” öltéstechnika mintája látható. Az első csipkekészítmények vastagabb fehérítetlen és színes lenfonalból készültek, így a textúrájuk durvább kivitelezésű, mint későbbi társaiké. A 20. század elejétől már nagyon finom, fehérítetlen lenfonalat használnak a kivitelezéshez, s az így keletkezett csipkék leheletvékony textíliát képeztek.

Forrás: baon.hu

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2