Újra itt a nyár, a strandolás, a nyaralás, a fesztiválok ideje. Ami sokaknak a szabadságot, a szórakozást jelenti, az a fogyasztóvédelmi szakemberek munkájában kiemelt időszak. Amennyiben a fogyasztónak azonnali segítségre, válaszra van szüksége vitás kérdések esetén, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által nemrég elindított okostelefon-alkalmazás segítséget nyújt ebben is – hívta fel a figyelmet a Rádió Orient adásában Albert Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője.

 

A jó idő beköszöntével szaporodik a kiemelt rendezvények száma, amelyek nagyszámú érdeklődőt vonzanak. Egyik legnagyobb látogatottsága a Forma 1 rendezvénynek van, de sokan érkeznek a Visegrádi Palotajátékokra és a Váci Világi Vigalomra is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. „Az ilyen nagy tömegrendezvényeken a legnagyobb a veszélye annak, hogy a vásárlókat megkárosítják, ami után a vendégek keserű szájízzel távoznak” - mondta Albert Ildikó, a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója. A szakigazgatási szerv ennek kivédésére fokozott ellenőrzéseket végez, amire szükség is van.

A vizsgálat kiterjed a tájékoztatásra, a termék árának pontos feltüntetésére, a számlaadási kötelezettségre, vagy például, hogy a sült kolbász mennyisége nem tartalmazza-e a tálca árát is. Az ilyen ellenőrzéseket próbavásárlók bevonásával végzik. Mint arra a felügyelőségvezető felhívta a figyelmet, céljuk nem a büntetés, mint inkább a tájékoztatás és a jogszabályok ismertetése.

Fontos vizsgálati terület a taxiszolgáltatók ellenőrzése is, ahol olykor elképesztő viteldíjakról lehet hallani. Az utaztatókat főleg a pályaudvarokon, reptéren ellenőrzik. A próbautazást a társhatósággal, a NAV- val végzik, itt is ellenőrzik, hogy megfelelő-e a díj, ad-e nyugtát a taxis, valamint, hogy a viteldíj táblázat látható helyen ki van-e függesztve. A taxi igazolványnak pedig a szélvédőn kell lennie – ismertette a szabályzatot Albert Ildikó. A fiatalkorúak alkohollal való kiszolgálását 18 éven aluli próbavásárlókkal ellenőrzik. „Szabálytalanság esetén ebben az esetben már első alkalommal is bírságolunk, ennek ellenére még a tavalyi évben is 53 százalékban követték el ezt a szabálytalanságot” - mondta az igazgató.

A dohányboltok esetében azért már van pozitív változás, a fiatalkorúak kiszolgálása 16 százalékra esett vissza - emelte ki az igazgatónő.  A fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a kereskedők is felkészültebbek és jobban figyelnek. A tavalyi laskafesztiválon például még 50 százalékos volt a kifogásolási arány, ugyanitt idén már tíz ellenőrzésből csak egynél volt probléma, az sem volt súlyos – ismertette a pozitív tendenciát Albert Ildikó.

Ha külföldön tapasztalunk szabálytalanságot, azt is lehet itthon orvosolni, az Európai Fogyasztói Központhoz kell bejelenteni az autóbérléssel, szálláshellyel kapcsolatos problémáinkat, vagy a külföldről rendelt termékekkel kapcsolatos reklamáció sikertelenségét. Itt ingyenes jogi segítségnyújtást is kaphatnak.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egy hónapja mutatta be okostelefon-alkalmazását, ami tájékoztat alapvető fogyasztói jogainkról, vitás kérdésekben segítséget nyújt, útbaigazít, hogy kihez lehet fordulni, azonnali probléma-megoldás szükségessége esetén pedig elérhetőségeket biztosít.

Forrás: nfh.hu

Rendezvénynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2